Cafeteria 2013 az új összeghatárok és szabályok
A cafeteria 2013-ban is lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy a munkavállalóik keresetét kiegészítsék, de ahhoz, hogy ez mindenkinek kifizetődő lehessen, alaposan körül kell járni a törvényt és a lehetőségeket.
A béren kívüli juttatásként adható juttatások körét változtatja az újonnan elfogadott SZJA törvény módosítás.
A Cafeteriára vonatkozó SZJA törvényi részt ITT TALÁLJA.
A kedvezményes adózással adható cafetéria lehetőségeket ITT TALÁLJA.Az elfogadott törvény szerint továbbra is béren kívüli juttatásnak minősül a munkáltató által a Széchenyi Pihenő Kártya számlára utalt támogatás, és a törvény szövegének megfelelően azonban ez három egymástól elkülönített, különböző célt szolgáló kártya alszámlájára utalható a következők szerint:
Hogy az egyes alszámlákon lévő összegeket milyen szolgáltatásokra lehet elkölteni, arról részletesebben itt tájékozódhat!
A cafeteria 2013-as adója majdnem 5 százalékkal magasabb, de még így is kifizetődőbb ennek juttatása, mint a bér emelésnek, mivel ebben az esetben ugyan olyan összegű bruttó juttatásból több marad zsebben. A cafeteria után 2013-ban évben 14 százalék EHO-t és 16 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni, méghozzá a juttatás értékének 1,19-szeresére vetítve. Ez annyit jelent, hogy száz forintnyi béren kívüli juttatás után a jelenlegi 131 forint helyett 2013-ban 136 forintot kell majd megfizetnie a munkaadónak.
Ha 500 ezer forint felett (a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló a jogviszonyban töltött napokkal – arányosan) juttatnak cafetériát, akkor az Eho 27 százalékra változik.